A macska nevelése hasonló problémákat vet fel, nevezetesen: lehet-e, és egyáltalán érdemes-e dresszírozni azt a kedves teremtményt, akivel megosztjuk otthonunkat?
A válasz egyértelműen nem.

Bár érdemes szoktatni, és bizonyos dolgokra rábeszélni a bundás jószágokat, mindezt kiabálás és különféle tárgyak hajigálása nélkül ajánlatos megvalósítani.

Emberi kapcsolatok
A macska értelmes és öntörvényű élőlény. Minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nem kellene olyan dolgokat cselekednie, amelyek veszélyeztetik a testi épségét, mégis néha hajmeresztő dolgokra képes. Például kilépked az ablakpárkányra vagy az erkélyre. Ha ilyenkor fennhangon elismételjük neki, hogy "nem szabad" meg "csúnya cica, mit csinálsz", azt elereszti a füle mellett, és újra meg újra megteszi. Már csak azért is, mert kíváncsi rá, hogy hasonló reakciókat vált-e ki a vele lakó emberből.

 Ne hagyjuk, hogy a jószág teszteljen minket! Az ablak elé szereltessünk vasrácsot, az erkélyre pedig kupolaszerűen kiképzett acélhálót, és cicánk máris birtokba veheti mindazt a területet, amelyre kíváncsi, ráadásul nem kell aggódnunk amiatt, hogy távollétünkben egy nyitva hagyott erkélyajtó vagy ablakszárny miatt kedvencünk eltűnik.

Ha vendég érkezik, és a macska nem törleszkedik hozzá, mint azt a látogató elképzelte, ne próbálkozzunk megszerettetni vele az idegent! Biztos oka van rá, ha nem kíván közeledni, és nem érdemes erőltetni. Ugyanez vonatkozik a simogatásra is: ha a macska nem akarja, hogy dédelgessük, várjuk ki, amíg jelentkezik a cirógatásért.

Mit szabad, mit nem szabad
A lakás különféle berendezési tárgyainak a macska által történő használata szintén érdekes kérdéseket vet fel. Mivel a cica karma folyamatosan nő, nyilvánvaló, hogy szüksége van karomkoptatóra. A készen kapható eszközök azonban nem mindig nyerik meg a tetszését, így máshol próbálkozhat a karmincázással.

Ha valamely bútordarabot körmöl, két eset lehetséges: vagy úgy döntünk, hogy az az övé lehet, és megengedjük, hogy karmolássza, vagy lebeszéljük róla. Udvariasan, simogatással eltereljük az adott helyről, mutatunk neki egy másikat, és ezt addig ismételjük, amíg odaszokik. Senki se higgye, hogy ez a módszer nem célravezető; bár az igazat megvallva, kicsit hosszadalmas, de megéri a fáradságot. Ha rákiabálunk cicánkra, felhagy a tevékenységgel, de csak addig, amíg a vele lakó ember ki nem kerül a látóteréből, és akkor ismét nekilát...

Aki macskát választ lakótársnak, biztos lehet benne, hogy a jószág napról napra újabb meglepetéseket szerez neki. Ha eddig nem mászott fel a függönyre, egy nap meg fogja kísérelni. Amennyiben nem érdekelték a nyitva hagyott könyvek vagy az asztalon felejtett képeslapok, egyszer csak mégis elkezdi lapozni őket, és ha kicsit megtépi a lapokat, hát istenem, elhatalmasodott rajta a tudásvágy...

Földöntúli macskák

A cica illemtudása persze ismeri a korlátokat is: nem ugrik fel az asztalra ebéd közben, nem kortyol bele a tejesbögrébe, és csak akkor fekszik a vetett ágyra, ha odafér. Viselkedését - mint ez már többször említettem - az emberiséget tanulmányozó földönkívüliek is befolyásolhatják, és ez cseppet sem vicces, de el kell fogadni, hogy egy másik intelligencia képviselői a macskával tesztelnek minket.

Vizsgálatuk tárgya többek között az emberi toleranciára és türelemre irányul, s ennek eszköze a kiszámíthatatlan viselkedésű négylábú, a doromboló cica, aki a legbékésebb természetű emberből is képes olyan indulatokat kiváltani, amelyeket embertársa nem tudna előidézni. Akár hiszik, akár nem, a meditációs gyakorlatokat nagyszerűen helyettesítheti a macskatartás, amely képessé tesz az önuralomra, és semmi sem gyakorol nyugtatóbb hatást, mint kedvencünk csendes dorombolása.

Ilyenkor érdemes simogatni a macskát, de eszükbe se jusson utána azonnal kezet mosni, mint némely szakirodalomban olvasható, ugyanis ezzel nemcsak egy-két szőrszáltól szabadulhatunk meg, hanem attól a varázstól is, amellyel négylábú lakótársunk megigézett. Hiszen ezért lakunk vele, ugye? És ezzel ő is tisztában van, ezért néha a kelleténél többet is megenged magának